2017. január 16., hétfő

Prológus

Halkan nyílt a fiú szobájának ajtaja, nem lehetett hallani egyetlen apró neszt sem, a férfi mégis hangos zihálásnak érzékelte önnön hangtalan légzését. Nem, egyszerűen képtelen volt tovább várni, muszáj, hogy lássa, hogy érezze, hogy megérintse.

Amikor beljebb lépett a nem túl nagy kollégiumi szobába rögtön megpillantott két ágyat. Az egyik szabad volt, míg a másik… ahogy a fiatal fiú ott feküdt az ágyon, a puha párnán pihentette fejét, enyhén elnyílt ajkain át véve a levegőt, a takarót magáról lerúgva ezzel minden porcikáját láthatóvá téve, amit nem fedett a fehér póló és a sötét alsónadrág.

Nem bírta tovább, hozzá kellett érnie, de félt, hogy a földöntúli gyönyörűség elítélné beteges vágya miatt, nem akarta felfedni kilétét.

Közelebb lépett az ágyhoz és egy fekete kendőt terített a fiatal szemeire óvatosan, hogy fel ne ébredjen. Azonban amint a feje alá nyúlt, hogy felemelje és megkösse az anyagot, Jungkook felriadt, és egy koordinálatlan mozdulattal próbálta leszedni a szemét takaró ruhadarabot, de egy erős szorítás, ami a feje fölött az ágynak szegezte kezeit, nem hagyta. 

- Ki az? - kérdezte rémülten, de az idegen nem felelt, csak elhallgattatta egy csókkal. Erős, vad, szenvedélyes csókkal, ami fokozatosan vált egyre lágyabbá, gyengédebbé, ahogy a fiatalabb tiltakozása is kezdett alábbhagyni. 

Betegesnek érezte magát az idősebb, amiért így belopakodott az sötét hajú fiú szobájába, az első adandó éjszakán, amint megtudta, hogy a fiatalabb szobatársa nem lesz bent a kollégiumban, Jungkook pedig őrültnek érezte magát, amiért hagyta, majd pár riadt perc után viszonozta is a csókokat és az érintéseket.

- Ki vagy te? - suttogta bele a csend sötétjébe vakon a kérdést, de választ nem kapott. Egy hangosabb sóhaj, egy kósza nyögés nem sok, annyit sem hallott, csak az ágynemű gyűrődésének jellegzetes hangját maga alatt, a saját és az idősebb felsőjének landolását valahol az ágy mellett, amit jópár édes harapás, gyengéd csók, érzéki simogatás után az alsója követett. 

Belefeledkezett a mámorba, amit az ismeretlen érintései váltottak ki belőle, mindent pontosan olyan vágykeltően és vágyfűtően elkövetve, ahogyan az legnedvesebb és legerotikusabb álmaiban látta, és érezte. Már a szemét takaró anyagot sem akarta levenni, csak hagyta, hogy a másik férfi ott érintse, ahol csak akarta, úgy, ahogyan nem szégyellte.

Pedig szégyellte. Az ismeretlen gyomorforgatóan undorítónak találta magát, egy beteges perverznek, de erre a pár percre, órára el akarta felejteni ezt a mocskos érzést, és át akarta adni minden apró mozdulatával, csókkal és simogatással azt az izzó és forró szerelmet, ami már régóta égette belülről, ami testi és lelki vágyat szított benne a fiatalabb iránt. 

Fél órával, kettővel, néggyel vagy egy élettel később - nem tudta megmondani -, hang nélkül adta meg magát az élvezetnek, pár perccel az alatta szégyentelenül nyögdöső, sóhajtozó fiú után, akinek karmolásai most az ő hátát díszítették; amelyeket akkor szerzett, amikor a fiatalabb már nem tudta kezelni a túlcsorduló és feszítő vágyat, amikor már nem volt elég a torkot és szívet fájdítóan mélyről jövő nyögés, vagy az elhaló, szánalomra méltó, de őszinte sikkantás.

Hangtalanul ziháltak mindketten az üvöltő csendben, majd az idegen saját ruhái után nyúlt és felöltözött, egy durva anyagú zsebkendővel pedig letisztította a másik hibátlan, meztelen bőrét. Azután zsebébe nyúlt és kivett belőle egy kétrét hajtott papírt és az asztalára tette egy szál cigarettával - tudta, hogy Jungkook szex után mindig rágyújt. 

Egyik kezével eloldozta a még mindig fekvő fiatalabb szemeit takaró anyagot, másik kezével pedig azonnal eltakarta azokat.

- Nem fogod elárulni, hogy ki vagy, ugye? - tett még egy utolsó próbálkozást a barna hajú egy lemondó mosollyal egybekötött sóhajjal, ahogy az ismeretlen ismét nem szólalt meg. Egy árva hangot nem lehetett hallani az elmúlt néhány óra alatt. - Hallottam, hogy felöltöztél. Menj! Leveheted a kezed a szememről, nem fogom kinyitni.

Valóban lehunyva tartotta szemeit egészen addig, amíg nem hallotta az ajtó csukódását és pár távolodó léptet. Felülve laposan pislogott párat és lassan körbenézett a szobában, keresve valamit, ami árulkodhat élete legőrültebb, és legszenvedélyesebb éjszakáját okozójának kilétéről, majd felállt és az asztalához sétált, de a rövid üzeneten és a cigarettán kívül mást nem talált. 

Kinyitotta az ablakot és saját utolsó szálára rágyújtott, és sűrű füstfelhőt fújva ki duzzadt ajkai közül, tekintetét az idegentől kapott cseresznyés cigarettára vezette, kezében az egysoros ígérettel, amit pár emelettel lentebb, a lépcsőfordulóból kilépő férfi sóhajtva, undorodva önmagától suttogott a saját szobája ajtajának, mielőtt belépett rajta.

“Amit csak szeretnél”.