Taehyung
a dramaturgia jegyzeteivel feküdt az ágyban, és olyanokat sóhajtozott, hogy még
két emelettel alattuk is belesajdult volna a lelke egy romantikus sorozatokban
jártasabb lánynak. Igen. Egy random lánynak, aki két emelettel lejjebb lakik,
de nem Jeon Jungkooknak, aki mindössze másfél méterre tőle feküdt a saját
ágyán, a Jimintől kölcsönkapott zeneirodalom jegyzetekkel.
Jungkook
lassan fél órája hallgatta, ahogy barátja drámaian és szívet szaggatóan sóhajt
fel öt percenként – legalábbis, próbált drámainak és szívet szaggatónak hatni.
Viszont, az elsős fiú eldöntötte, hogy ha belehal, se fog rákérdezni szobatársa
bajára, ennek pedig két oka volt. Egy: akkor egészen biztosan ugrott a mai
vizsgára készülés, márpedig olyan szépen szart bele lassan négy napja a tanulásba,
ami majdnem évfolyamelsőként elég gyászos hozzáállás. Kettő: nyakát merte volna
rátenni, ha fogadnia kellett volna, hogy Taehyungnak már megint az a bunkó
elsős csaj a baja.
Körülbelül
a tizedik felsóhajtásnál Jungkook megelégelte a dolgot, és ahelyett, hogy
rákérdezett volna, inkább roppant felnőttes reakcióként nekiállt ő is
szívsanyargatóan mély levegőket venni, így felváltva sóhajtoztak, csak a
zeneirodalmat tanuló fiú még fészkelődött is, és olyan pózokban olvasgatta a
jegyzeteket, hogy hajlékonyságát igazán megirigyelte volna tőle még a
balettkirály Jongin is.
-
Jungkook – hangzott fel végül az idősebb panaszos hangja, ami inkább
hallatszott egy párhetes kiskutya szűkölésének, mint emberi hangnak.
- Nem.
- De
Kook – nyavalygott még mindig Taehyung, Jungkook pedig beletörődött sorsába,
miszerint nem, a jelenleg szabad két órájában esélye sem lesz tanulni, így hát
csak újfent felsóhajtott, és leejtette maga mellé a földre a jegyzeteket, majd
szobatársára emelte tekintetét.
- Mi
van?
- Én
olyan szerelmes vagyok…
- Hát,
ezt nem hiszem el, baszd meg! Komolyan, Tae, komolyan? – nézett rá elgyötört
arckifejezéssel. – Egész reggel azon nyavalyogtál, hogy meg fogsz bukni dramaturgiából, most meg azon sóhajtozol, hogy szerelmes vagy egy csajba, akinél
esélyed sincs?
- De,
igenis, van esélyem! – Jungkook csak egy felhúzott szemöldökkel reagált erre a
kijelentésre, egyfajta „bizonyíts, padavan, aztán beszélgethetünk”
felszólításként. – Múltkor köszönt!
- Hűha
– csak úgy sütött a gúny és az érdektelenség a fiatalabb hangjából. – Ha tudom,
hogy téged ennyivel boldoggá lehet tenni, minden nap "jóreggelttel"
üdvözölnélek. Akkor egy napi endorfin adagod le lenne tudva.
- Nem
vagy vicces.
-
Dehogynem – vigyorodott el a sötét hajú, és ülőhelyzetbe tornázta magát. – Kérsz
kávét?
-
Ahha, de most cukor nélkül – sóhajtott megint Taehyung.
- Jó,
látom, nem nyugszol, légy boldog, és értékelj – kapcsolta be a kávéfőzőt
Jungkook, és már előtte látta, hogy meg fogja bánni következő kijelentését. –
Mesélj!
Taehyung
szemei először elkerekedtek, majd felragyogtak, szobatársa pedig ebben a
pillanatban gondolkodott el, hogy van-e még ideje menekülni, de a lila hajú
máris belekezdett a szövegelésbe.
- Hát,
tudod, tegnap késő délután, teljesen véletlenül, a sors akaratától vezérelve –
Jungkook már itt forgatta a szemeit, ahogyan barátja próbálta az ártatlant adni
– a másodikon volt dolgom a kollégiumban…
- Ami
egészen meglepő módon pont a koli lányrészlege…
-
Ugye? Tök érthetetlen… - csóválta a fejét vigyorogva Taehyung, amitől a
fiatalabb is hallatott egy gúnyos kis horkantást. – Szóval, ahogy mentem a
folyosón meghallottam egy beszélgetést, és elhangzott az én nevem is…
- Mert
a Taehyung keresztnév rettentően ritka, a Kim vezetéknév meg aztán kimondottan
egzotikumnak számít Dél-Koreában… - feküdt vissza ágyára, és felkönyökölve
hallgatta tovább szobatársa meséjét.
- De
tuti, hogy rólam volt szó, mert amikor megnéztem a szoba melletti kiírást, hát
mit ad isten-
-
Szóval most már isten, nem pedig a sors…
- Kuss
már! Na, a papír szerint az Lalisa és Hayi szobá-
-
Egyre több a megmagyarázhatatlan és váratlan fordulat…
- Jó,
most már tényleg fogd be, vagy ráülök a szádra… Mármint… - Jungkook mocskosul
elkezdett vigyorogni, ahogy meglátta az idősebb egyre vörösödő füleit, aztán az
arcát, ami kezdett egészen bíboros árnyalatot ölteni, ahogy rájött, nem biztos,
hogy a fiatalabb ezt akár máshogyan is értelmezheti… - Ne vigyorogjál, csak
kussoljál és hallgass!
- Mint
a sír – nevetett fel a barna hajú, és látszott rajta, hogy most már tényleg nem
fog beleszólni.
-
Tehát, úgy alakult, hogy akaratlanul végig, az egész beszélgetésüket hallottam,
és hát… úgy néz ki, hogy nem tart csúnyának – szélesedett vigyorrá Taehyung
mosolya. – Szóval nyílt pálya. Már csak le kell nyűgöznöm elbűvölő
személyiségemmel.
- Hát…
- húzta egy fintorba orrát Jungkook. – Te tudod, de, szerintem, akkor sem éri
meg. – vonta meg vállát. – De ne feledd, én szóltam.
*
- Miért akarnék én bármit is Jungkook
haverjától? – vonta fel szemöldökét Hayi, ahogy lábujjhegyre állva hajolt
közelebb a fürdőszobai tükörhöz, hogy eltávolítsa a sminkjét.
- Ne
hülyéskedj már, Süti az agyamra megy, neki meg Taehyung megy az agyára, hogy
állandóan rólad áradozik – dőlt neki az ajtófélfának, hogy onnan magyarázzon
tovább barátnőjének.
-
Lisa, rólam ki nem? – vigyorodott el az alacsony lány. – De akkor sem.
Jungkookkal köztünk a gólyatábor első pillanatától kölcsönös az ellenszenv. Én
nem tudom elviselni, hogy mindenki el van tőle ájulva, mert elsős létére szinte
minden vizsgája jeles, mindenki ajnározza, hogy mekkora tehetség, meg milyen
multifunkciós, hogy így táncol, meg így énekel és még a rap-tudása se utolsó,
pedig milyen fiatal, holott az évfolyamon nála, szerintem sokkal nagyobb
tehetségek is vannak… - törölte le arcáról az alapozó utolsó nyomait is. –
Nincs vele különösebben bajom, csak túl van dicsérve…
-
Nincs vele bajod, csak egy utolsó beképzelt alaknak tartod, oké – nevetett fel
Lisa. – De ez hogy függ össze azzal, hogy nem akarsz összejönni a haverjával?
-
Madarat tolláról… - sétált ki a fürdőből Hayi, otthagyva szőke szobatársát.
- Nem
is ismered… Taehyung egyáltalán nem olyan, mint Kook… - ült le mellé az ágyra.
– Ő egyáltalán nem beképzelt, kicsit talán önbizalomhiányos is – nézte
elgondolkodva a szemben lévő falat. – Meg színészetis is…
-
Egyre rosszabb… megtanul hazudni és hamis érzelmeket kimutatni, ne is folytasd
– tartotta fel a kezét. – Inkább azt mondd meg, hogy mit akarsz enni, tegnap voltam
bevásárolni, szóval nagyjából bármit kérhe-
-
Hayi! – csattant fel a szőke lány, tökéletesen figyelmen kívül hagyva, hogy
teljesen másról kezdett el beszélni barátnője.
-
Lisa! – kiáltott rá Hayi is. – Miért? Miért akarod ennyire, hogy járjak vele? –
rövid hallgatás következett, a válasz sehol. – Helyesnek helyes, ezt aláírom,
de több okból sem akarok vele járni. Az elsőt elég szépen kifejtettem, azt
hiszem, a másik pedig, hogy…
- De
ne érdekeljen a másik indok! – lépett hozzá egészen közel Lisa. – Nézd,
Taehyung nagyon jó ember, és te tényleg nagyon tetszel neki. Kérlek! – nézett
rá szobatársa, de Hayi elnézett róla, és inkább megint a vacsorával kezdett
foglalkozni.
Lisa
csak sóhajtott egy nagyot, és elfordulva elkezdte leszedni mindazt, ami az asztalon
volt, hogy kényelmesen elférjenek főzés közben.
-
Rendben – tette le a megmosott zöldségeket a terítőre. – Beleegyezem, de
amennyiben nem olyannak ismerem meg, mint amilyen srác nekem szimpatikus,
esélytelen, vili? – Lisa átölelte az alacsonyabb lányt, majd nevetve elengedte.
- Nem
egy Hanbin, előre szólok – nevetett fel a magasabb lány.
- Sose
fogod elhinni, hogy csak a másodunokatestvérem, ugye? – forgatta a szemeit
Hayi. – Jiwon is ezzel kezdett el piszkálni egy idő után. Ez volt az utolsó
csepp a pohárban, amellett, hogy iszonyatosan nyálas volt, dohányzott és néha
nem tudtam eldönteni, hogy Hanbint szereti jobban, vagy engem… - mosolyodott el
az alacsony lány. – És a bunkó még képes volt „poénból” azt mondani nekem, hogy
„tudod Hanbin magasabb, régebb óta ismerem és vékonyabb is”… Kis rohadék.
-
Kezdődik – fogott hozzá a hagymaszeleteléshez Lalisa, miközben szobatársa a hús
felvágásában élte ki a haragját.
- Te
csak maradj szépen csendben, Manoban. Nem mindenkinek lehet olyan alakja, mint
neked, hogy az évfolyamon mindenki irigykedjen rá! – nevetett fel Hayi, mert
ezt valóban, szinte minden nap eljátsszák. – Az az egy mázlija annak a dögnek,
hogy imádom. Majd valaki másnak a pasija lesz, én elvagyok, mint a legjobb
barátja és fogadott húga – szelídült mosollyá a nevetése.
*
-
Kook, amúgy… múltkor, amikor mesélted, hogy személyes varázsom a te szívedet
sem hagyta érintetlenül…
- Veled
amúgy mi a szar van, hogy ma ilyen költőien adod elő a faszságaidat?
-
Szerinted, mennyi kötelező olvasmányom van Drámaírásra meg Irodalom- és
kultúratörténetre? – intett az íróasztala irányába, ahol valóban ott
kupacolódott öt-hat könyv, amelyek első ránézésre sem voltak mai olvasmányok,
vagy éppen túl vékonyak. – Szóval… akkor úgy mondom, hogy amikor közölted, hogy
buzi vagy – csak egy szemforgatást kapott erre a kifejezésre, de nem szólt
közbe a másik –, megemlítettem valamit poénból, amiről úgy tűnt, hogy neked van
némi mesélni valód… Vagy rosszul emlékszem?
Jungkook
csak pislogott, hogy képes pont most felhozni ezt a kényes témát, mindezt úgy,
hogy barátja nem is olyan régóta van tisztában a ténnyel, hogy ő nem pont a
nagy melleket részesíti előnyben, hanem inkább azt, ha a potenciális
partnerének lyuk mellett valami egészen más is van a lábai között. De nincs más
választása. Ha most nem mondja el, akkor soha máskor nem lesz hozzá bátorsága.
- Nem,
nem emlékszel rosszul – és itt be is fejezte a mondanivalóját, a kérdésre
válaszolt, történet vége. Ezt egészen addig gondolta így, míg Taehyung
várakozóan rá nem nézett. – Mi, most komolyan ecseteljem, részletesen?
-
Azért annyira részletesen ne, ha nem muszáj – ült át végül Jungkook mellé a
lilahajú, és háttal nekidőlt a falnak. – Hallgatlak, jöhet a mesedélután – és vége.
A fiatalabb ekkor jött rá, hogy tényleg nincs menekvés, mert, ha Taehyung
egyszer ilyen pózba vágja magát, és ilyen szemekkel néz rád, azzal a tipikus
provokatív tekintettel, amivel bármire rávesz, akkor akárhogyan tiltakozol,
úgyis elmondod, teljesen mindegy, hogy miről van szó.
- Jó –
sóhajtott egy nagyot a feketehajú, és kínkeservesen, nyögvenyelősen nekiállt
újból beszélni. – Szerdán, amikor elmentél bulizni… aznap este, valaki bejött a
szobába és hát… lefeküdtünk… - hosszú percek teltek el csendesen, de még mindig
nem folytatta.
- Baszd
meg, ne csináld már, mondjad, nem fogok annyira kiakadni úgyse. Komolyan
harapófogóval húzzam ki belőled?
- Szóval…
lefeküdtünk, és hát… Most már nyilvánvaló, hogy férfi volt, de nem tudom, hogy
ki, úgy értem… Semmilyen támpontom nincsen – kezdett el agyalni és végre
ténylegesen mesélni az aznap estéről Jungkook. – Azt éreztem, hogy izmos volt,
méghozzá nem is akármennyire, iszonyatosan értette a dolgát. De érted, az
összes, úgy értem, az összes
gyengepontomat pillanatok alatt kitapasztalta, a nyakam, az oldalam, a csípőm,
a gerincem… mindet! Pluszban még úgy csókolt, mintha én nem is tudom,
kimondottan erre született volna, és… Pontosan tudta, hogy mi kell nekem,
érted? – nézett fel egy pillanatra Taehyungra, akin meglepő módon egy aprócska
fintor sem mutatkozott. – Hiába nagyon beteg dolog, és el tudom képzelni, hogy
mit gondolsz rólam, de… élveztem, méghozzá nagyon – sóhajtott fel ismét
Jungkook, talán egy kissé vágyakozóan is, ahogy visszagondolt arra az estére. –
Bekötötte a szemem valamilyen anyaggal, fogalmam sincs, mivel, de miután már
nem fogta le a kezem, hogy ne szedjem le azt a vackot a szemeimről, már… már
nem is akartam. Minden egyes érzékszervem kiélesedett így, hogy nem láttam. A
tapintás, az ízlelés, minden. Az egészen biztos, hogy dohányzik és cseresznyés
cigit szív. Az ajkai és a csókja íze olyan volt, mint az a méregdrága ízesített
dohány – egy pillanatra megnyalta ajkait a fiatalabb az emlékre, és a szája is
kezdett kiszáradni, ahogy egyre több érzést tudott felidézni. Mérhetetlenül
zavarban volt, ami vöröses árnyalatúra festette arcát, kezei enyhén remegtek,
és mindenfelé nézett, csak barátja szemeibe nem. – Tudod… tudod, Taeminen kívül
még sohasem feküdtem le senkivel, de… akár ő is lehetett volna. Taeminnek is
szálkás izomzata van, a magasságot még csak megsaccolni sem tudnám, mert
egyáltalán nem arra figyeltem… És ez nagyon beteg lesz, de… legszívesebben
megismételném, úgy értem… iszonyatosan jó volt. Ennyire még soha nem élveztem
semmit, és esküszöm, még magamat is zavarba hoztam, úgy nyögtem alatta, mint
egy rossz kurva. Ahogy tágított, ahogy könyörögtem, érted, én, könyörögtem többért, hogy folytassa, hogy ne hagyja abba, hogy
mélyebben és… Az egészben az a legzavarbaejtőbb, hogy eközben egy-két nagyobb
szusszanáson kívül, ő egyetlen hangot nem adott ki magából, egy apró sóhajt sem!
– teljesen letörtté vált a fiatalabb hangja, és csak úgy dőltek belőle a
szavak. Igen, ha ezt most nem mondta volna el, egészen biztosan nem lett volna
hozzá máskor mersze, és meg is könnyebbült, hogy végre beszélhetett erről
valakivel, a tudat pedig, hogy ez a valaki a legjobb barátja volt, kifejezetten
megnyugtatta és csak ösztönözte, hogy mesélje el az összes érzését és
gondolatát ezzel kapcsolatban. – Azon… azon kaptam magam valamelyik nap, hogy rajta
agyaltam, de… majdnem egy teljes napon át, és, hogy várom, hogy újra
megtörténjen, mert érezni akarom megint, amit akkor. Én még életemben nem élveztem
úgy semmit, Taehyung, mint azt az éjszakát, viszont… viszont azóta egyszer sem
bukkant fel… Már azon kezdtem gondolkodni, hogy én rontottam el valamit, hogy
nem vagyok elég jó az ágyban, hogy túl hangos vagyok, vagy mit tudom én. Hah,
nem értem saját magam – Jungkook kifogyni látszott a szavakból, és
törökülésben, térdein könyökölve, tenyerébe temette arcát, ahogy sóhajtott egy
hatalmasat.
Üvöltő
csend telepedett a szobára. Az az igazi, kínos csend, aminek érzed a súlyát a
mellkasodon, hogy préseli ki belőled a levegőt, de megszólalni sem tudsz, mert
a torkod kiszárad, emiatt nyelni sem tudsz, és üres gondolatok cikáznak csak a
fejedben. A fekete hajú fiú elvette tenyerét arca elől, és hosszas tétovázás
után, végül felpillantott szobatársa arcára, viszont erre a látványra
egyáltalán nem számított.
Taehyungnak
jobban csillogtak a szemei, mint valaha látta, ajkai enyhén elnyíltak, és
látszott rajta, hogy tényleg figyelt arra, amit a kisebb mondott neki, és az is
látszott rajta, hogy vizuális típusként, szinte mindent elképzelt. Végül nyelt
egyet, és megnyalta kiszáradt ajkait, aztán egy torokköszörülés után ő törte
meg az őrjítő csendet.
- Hát,
hallod… nem tudom… - változtatta meg végét mégis annak a gondolatnak, ami eszében
volt, hiszen, hogy mondhatna ő, Taehyung ilyet, pont most, pont Jungkooknak,
amikor ő egyáltalán nem ilyen. Látszott rajta, hogy mondana valamit, valami meggondolatlant,
vagy talán végiggondolta azt, amit mondani akart. Ő maga sem tudta, de nem volt
mersze ki is ejteni a száján.
-
Ennyi? – lepődött meg a fiatalabb. – Semmi buzizás, semmi beszólás, semmi
fújolás, csak hogy… nem tudod? – nézett megilletődötten a fiú. – És miért nézel
így? Látom rajtad, hogy nem ennyi a véleményed, gyerünk, lökjed, nem fogok megbántódni.
- Nem
is bántó szándékkal mondtam volna, csak ez így annyira… szar. Úgy értem…
-
Nyögd már ki.
-
Ahogy meséltél, ahogyan mondtad, azok az elszomorodott vagy éppen élvezkedő
sóhajaid közben… az jutott eszembe, hogy legszívesebben… megcsókolnálak.
És
csend. Abban a két órában, ami szabad idejük volt, már sokadjára. A fullasztó,
néma, mégis beszédes csend. Most Taehyungon volt a sor, hogy elfordítsa a fejét,
nem tudta állni Jungkook amúgy sem elhanyagolható méretű, most még tágabbra
nyílt szemei vizslató tekintetét.
Döbbenten
figyelte barátja zavarban lévő mivoltát, hiszen, nem minden nap találkozik az
ember egy szégyellős, magát kínosan érző Kim Taehyunggal. Azzal a Taehyunggal,
akinek mindig mindenről volt véleménye, ha bántó, akkor bántó, ha kínos, akkor
kínos, ha egyenesen sértő, akkor nem is simán, hanem vérig sértő. Az ő
szókimondó legjobb barátja most mégis ott ül előtte vöröslő arccal, és ő maga
pedig nem tud mit kezdeni a helyzettel.
- Hát…
hű – ez mind volt, amit Jungkook hozzá tudott fűzni, és ezt is csak azért, hogy
ne üljenek ott egymás mellett tébolyító szótlanságban, de pár perc elteltével
rajta volt a sor, hogy félénken elfordítsa fejét, és tekintetét ismét maga elé
szegezze. – Akkor, miért nem tetted?
- Kook
– nevetett fel erőltetetten és halkan a másik. – Én nem vagyok meleg. Nem vitt
rá a lélek, hiába tudom, hogy nem egy vadidegen srác ül itt mellettem, a
helyzet mégis vadidegen. Meg… bassza meg, ezért mondtam, hogy szar az egész,
mert még most is megtenném, de egyszerűen… nem megy, érted?
A
fiatalabb gyorsan megoldotta a helyzetet, és levetkőzte minden szégyenérzetét és
bátortalanságát, hirtelen mozdult barátja felé, és egyszerűen megcsókolta őt.
Ha a másik nem meri, hát majd veszi a merszet és megteszi ő. Nem volt hosszú
csók, nem volt szenvedélyes, akaratos, nem is volt igazán csók, ahogy Jungkook
saját vékony ajkai közé fogta Taehyung telt alsóajkát, éppen csak
hozzáérintette a nyelvét, majd egy apró puszit adott a húsos, kissé elnyílt
ajkakra, aztán elhúzódott.
Az
idősebb mindenre fel volt készülve, csak erre nem. Ott ült bamba
arckifejezéssel, aztán pár perc elteltével ráordított barátjára.
- Te
seggfej! – Jungkook úgy meglepődött ezen a reakción, hogy még hátrébb is
csúszott az ágyon. Megijedt. – Hát, én
kinyírlak, Jeon Jungkook, kurvára meg fogsz halni, te kis rohadék!
A
kisebb összehúzta magát, és maga elé emelte karjait, szemeit szorosan becsukta, és
úgy várta az ütést. Ezt nem gondolta át, egyáltalán nem. Egyáltalán, honnan jött
az az ötlet, hogy megcsókolja a barátját, aki olyan hetero, mint ide Washington?
Bárhonnan is származott a gondolat, élete legnagyobb baromsága volt. Csak várta
az ütést, de az nem jött. Félve kinyitotta egyik szemét, és kipislantott karjai
közül, hogy egy térdelő, diadalittasan vigyorgó Taehyunggal találja magát
szemben.
- Mi…?
-
Beszartál, mi? – nevetett fel az idősebb és visszaült sarkaira. – Sütikém, baszd
meg, nem vagy semmi, komolyan azt hitted, hogy megütlek? Hát ilyen szarházinak
nézel? Soha nem ütöttelek még meg, nem most fogom elkezdeni.
- Nem,
baszd meg, nem nézlek annak – vette el maga elől a kezeit, és dühösen villogó
szemekkel meredt, a röhögéstől már fetrengő barátjára. – Tudom, hogy az vagy.
Hát, a kurva anyád! Tudod, hogy befostam? Gecire nem voltál vicces! Honnan a
faszomból tudtam volna, hogy csak simán kiröhögsz, te faszkalap?!
- Hát,
most már tudod – nevetett tovább Taehyung, majd odacsúszott Jungkook mellé. –
Na, ne legyél ennyire berágva, számíthattál volna rá, hogy meg foglak egy
kicsit szívatni, miután random lesmárolsz. Amúgy édes voltál – szelídült mosolygássá
eszeveszett vigyorgása.
-
Elmész te a faszomba, hagyjál békén! – próbálta magáról lelökni az időközben
rácsimpaszkodott szobatársát.
- Ne
már, Kook, ennyire nem haragudhatsz, tudod, hogy szeretlek…
-
Ejtsd ezt ki még egyszer a szádon, és Hayi előtt foglak lekapni, ország-világ
szeme láttára.
-
Azzal magadat is lebuktatod, buzikám – ölelte meg szorosan megbántott barátját
a lila hajú, Jungkook pedig már nem hadakozott ellene.
-
Utállak.
-
Tudod, hogy szeretsz – nevetett fel, mire már a sötét hajú is elmosolyodott. –
Na, ugye!
- Jó,
most, hogy kiszórakoztad magad a nyomoromon, igazán előállhatnál valami
tanáccsal, vagy mit tudom én.
- Ha
hiszed, ha nem, közben gondolkoztam, kussolsz, nem szólsz be, igen, olyat is
tudok – intette le azonnal a fiatalabbat. – Azt mondtad, hogy minden
gyengepontodat megtalálta elsőre, és táncos alkattal rendelkezett, ugye? –
bólintás. – Na, gondolkozz, buzikám, ki az, aki férfiből van, táncol és tudja
rólad, hogy nem az egész emberiség, hanem csak és kizárólag a te hibád a
globális felmelegedés?
-
Miért is mondtam el én ezt neked? – forgatta meg szemeit Jungkook, majd egy
sóhajtással beletörődött, hogy ezzel lesz baszogatva élete végéig. – Taemin.
-
Gratulálok! Tehát? Akkor, ki lehet a te rejtélyes Mr. Cseresznyés Cigit Az Ágyba
szerelmed?
- Ez
faszság, nem lehet Taemin…
- Már,
miért ne lehetne? – vont vállat Taehyung. – Fél Szöul végigment rajta nemre, és
kábé korra való tekintet nélkül, cigizik, ő a következő Michael Jackson, és
kiemelném megint, hogy pontosan tudja, hogy szex közben mire vagy érzékeny és
mitől indulsz be jobban.
- De
attól még nem meleg a srác, és egyáltalán nem biztos, hogy cseresznyés cigit
szív. Jongin, mióta kajtat utána, ha csak szexre vágyik, akkor lazán
kihasználhatná őt, és mindenki boldog lenne: Jongint végre megdugná Taemin, és
ő is kielégült lenne. Nincs benne logika, hogy miért pont én.
- Ha
állításod szerint nem meleg, akkor ennyi erővel ugyanez lehetne a mi
felállásunk is. Én megduglak, te örülsz neki, hogy annyi év vágyódás után
megkapsz, én meg nem lennék kanos. Most ezt gondold végig Sütikém, látod már,
hogy nem mozogsz a realitás talaján?
- Jó,
ez azért nem teljesen ugyanaz… - halkult egy Jungkook. – Egyébként kussolj, te
akartál megcsókolni az előbb, akkor ki is vágyódik ki után? – vigyorodott el,
majd sóhajtott egyet. – De, most komolyan, mennyi az esélye, hogy Taemin legyen?
Ez annyira abszurd…
- Mert
Jongin sokkal valószínűbb-
Megfagyott
a levegő. Egymásra meredtek és a teóriagyártás újraindult.
-
Végülis, táncol. Nem is akárhogy – dobta be az első érvet Taehyung.
- De
nem cigizik – vetett ellen a másik.
-
Simán csórhatja Taemintől, vagy bárki mástól „Taemin kéri” címszó alatt, így le
se bukhat, viszont simán gyanúba keverhet bárki mást – ötletelt tovább az
idősebb.
- De
Jongin nem is tudja, hogy meleg vagyo-
-
Kivéve, ha Taeminnek nem járt el a szája…
- Ő
nem olyan. Egy szégyenfolt vagyok a múltjában, nyilván nem kezd el vígan és
dalolva mesélni rólam Jonginnak…
- De
tekintettel a tényre, hogy ők ketten legjobb barátok, lehet, hogy Taemin kínlódva
ugyan, elmondta Jonginnak, mint ahogy te nekem, hogy jófejségből minden nőt
meghagysz nekem a világon… - mászott le Jungkook ágyáról Taehyung, és elkezdte
összeszedni a cuccait. – Na, de most tárgyalás itt berekesztve, óránk van,
Sütifiú.
Öt
perc alatt összeszedték magukat, majd bezárva maguk mögött az ajtót, egy
káromkodás kíséretében, ami a „Nem működik” feliratnak szólt a liftajtón, elindultak
a lépcső felé, ahol a harmadik fordulóban Hayi érte utol őket. Ellépdelve
évfolyamtársa mellett, a pár lépcsőfokkal lentebb járó lila hajú fiú vállát
megkocogtatta, mire az megfordult és majdnem hátra is esett a meglepetéstől,
hogy maga Lee Hayi, élete istennője, a leggyönyörűbb, legcsinosabb, legszebb
hangú lány állította meg személyesen, hamarosan pedig hozzá, azaz Kim
Taehyunghoz fog intézni szavakat a kellemesen mély hangján, amelyek azok között
a csókolni való és rózsaszín ajkai között szöknek ki.
- Taehyung,
ugye? – mosolyodott el kedvesen Hayi, a kérdezettnek pedig akkorát dobbant a
szíve, hogy majdnem bele is halt.
- Igen
– ezt mind kinyögte válasznak, teljesen leblokkolt, hogy a csodahangú tünemény
tudja a nevét.
-
Tudod… nos, az a helyzet, hogy elég feltűnő, és bevallom, fura, hogy nézel állandóan,
és beszöksz az óráimra, ezért… arra gondoltam, hogy elmehetnénk kávézni, vagy
egy cukrászdába beülni, vagy felőlem egy kocsmában egy bor vagy sör mellett
beszélgetni, és akkor talán nem lesz olyan ijesztő és mások se fognak
földönkívülinek gondolni. Mit szólsz? – kérdezte meg egy félmosollyal, ahogy
figyelte a döbbenetet, ami a nála másfél fejjel magasabb fiú arcára kiült. Pár
perc elteltével sem szólalt meg a másodéves srác, ezért Hayi szélesen elmosolyodott.
– Hm?
-
J-jó, persze! Örömmel! – bólintott rá Taehyung nagy vehemenciával. – Akkor…
akkor szerda este ráérsz? Van egy helyes bár, nem messze az egyetemtől, és…
-
Tökéletes – vágott a szavába Hayi, mert érezte, hogy sose lesz vége a magyarázkodásnak.
-
Akkor… szerda este kilenckor, itt, a koli előtt? – kérdezte nagyot nyelve a
fiú.
-
Rendben, szerdán kilenckor – bólintott Hayi, és elindult lefelé, viszont
Jungkook utánament, magára hagyva a rózsaszín ködben úszó Taehyungot, megfogta
a lány csuklóját és maga felé fordította.
-
Halljam, mi volt ez? – förmedt rá a srác.
-
Hallottad, nem? Különben sincs túl sok közöd hozzá – rántotta ki a kezét a fiú
szorításából.
- Nem
szoktál te indokolatlanul kedves lenni ismeretlen emberekhez – folytatta Jungkook.
– Vagy talán meguntál Hanbin után futni?
-
Fogalmad sincs, mi van köztem és Hanbin között, világos? Nem ismersz engem –
szűkítette össze szemeit Hayi.
- Még
szerencse – horkantott fel a másik. – Figyelmeztetlek. Ha megbántod Taehyungot,
ha csak játszol vele és összetöröd, nagyon megjárod, világos? – idézte a lány
dühös szóhasználatát.
- Nem
szokásom másokkal játszani, összetévesztesz magaddal – lépett el a fiú elől. –
Nem kell félteni, nagyfiú már, tud magára vigyázni – azzal otthagyta a lépcsőn
a feszült fiút, aki visszament elvarázsolt barátjáért, aki éppen nagybőszen
mesélt Lisának, hogy élete szerelme randira hívta.
- Nem
randi, te szerencsétlen, csak idegesítő vagy és próbálja kitalálni, hogy miért
zaklatod – az ellenszenvét nem tudta palástolni, viszont nem is akart barátja
boldogsága útjába állni, de azt sem akarta, hogy nagyon beleélje magát, így
kénytelen volt kissé lelombozni. – Mi a fene ütött a barátnődbe?
-
Ugyan, Jungkook. Nem ütött belé semmi, azt se tudom, honnan ez a nagy
ellenszenv – fintorgott Lalisa. – Szerinted, barátkoznék vele, ha utálatos
lenne, vagy bármi baj lenne a lánnyal?
- Ki
tudja? Velem is barátkozol.
- Te
teljesen hülye vagy, Sütikém – nevetett fel a szőke lány. – Ne aggódj, nem lesz
semmi baj, hidd el – mosolygott Lisa, majd két puszit nyomott Taehyung és
Jungkook arcára is, aztán a kollégium előtt várakozó barátnője után szaladt.
-
Randim lesz, Hayival, randim lesz, Hayival – énekelgette Taehyung, ahogy végre
ők is elindultak le a lépcsőn, Jungkook pedig csak megrázta a fejét.
-
Ebből még baj lesz – sóhajtotta, és kilépett a hűvösbe.

